72. William Shakespeare: LXXII szonett

Hogy a vil�g ne k�rdje sz�ntelen:
Mi �rdemem volt arra, hogy szeress
M�g holtan is, felejts el, kedvesem,
Hisz �gy sincs bennem semmi �rdemes.
Hogy kegyes hazugs�ggal valamit
Emelj, azt k�ne, hogy tet�zve rakd
R�m, halottra, a kev�s d�szt, amit
A fukar igazs�g �nk�nt megad.
Hogy ne l�ss�k hamisnak h� sz�ved
Amiatt, hogy szeretve t�ldics�r,
F�ldelj�k el velem a nevemet,
S akkor sz�gyen egyik�nket sem �r.
Mert sz�gyen r�m, amit versbe szedek,
S r�d, hogy sil�ny m�vemet is szereted.